-Mi az? –kérdeztem majd megfordultam és Minjun nekem jött. A folyóson elestünk. Egy kicsit fájt mert elestem és még Minjun is a mellkasomra esett.
-Fájt? –kérdezte.
-Egy kicsit. –mondtam. Minjun felállt és engem is felsegített. –Micsoda úri ember!
-Bizony, bizony! –mondta vigyorogva.
-Mit is akartál mondani? –kérdeztem.
-Haza kísérhetlek? –kérdezte.
-Öm.... Hát.... Igen. –mondtam. Majd elindultunk. Minjun haza kísért.
-Milyen szép házatok van! –jegyezte meg.
-Oh.... köszi. –mondtam majd kinyitottam az ajtót. Megfordultam és Minjun megint megcsókolt. Bementünk a házba majd becsuktuk az ajtót. Minjun levette a kabátomat.
-Sziasztok! –szólalt meg egy mély férfi hang. Fenéztem majd láttam, hogy anya és apa ott ülnek a bőr kanapén.
-Szuper.... –motyogtam.
-Jó napot! –mondta Minjun.
-Sziasztok! Mikor jöttek? Nem is hívtatok! –mondtam.
-Más fél órája érkeztünk meg. Meglepésnek szántuk. –mondta anya.
-Ohh.... Nagyon meglepődtem. –mosolyogtam majd Minjunra néztem.
-Ki ez a fiatal ember ott melletted? –kérdezte apa.
-Hát... Ő? –mutattam Minjunra.
-Van másik fiatal ember melletted? –kérdezte apa.
-Öm.... Nincs. –mondtam. –Gyere! Üljünk le.
-Na ki ő? –kérdezte anya.
-Ő Kim Minjun. Vagyis Kim Junsu a gyerek kori barátom Daeguból. –magyaráztam.
-Kimi? –kérdezte anya.
-Igen asszonyom én vagyok az. –mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése