Miután haza értem felmentem a szobámba. Becsuktam az ajtót és bementem a fürdőbe. Lemostam a sminkem és kibontottam a hajamat. Elkezdtem engedni a vizet a kádba. Amíg meg nem telt addig kivettem a telómból az aksit és ledobtam az ágyra. Közben a halálra gondoltam. Vajon milyen a túl világ? Fáj a halál? Anyáéknak vajon fájt? Ezen gondolkodtam mostanában egyre többször. Levettem a ruhámat majd beraktam a gardróbomba. Bementem a fürdőbe elzártam a vizet és beszálltam a kádba. Úgy másfél órát töltöttem a kádba amikor becsuktam a szemem, vettem egy mély lélegzetet és lebuktam a víz alá. Csak vártam, hogy elfogyjon az összes levegő a tüdőmből. Amikor már tényleg kevés levegőm volt valaki felhúzott. Pedig tényleg a legvégén jártam. Kinyitottam a szemem és Minjun guggolt a kád mellett. Szegény már annyira meg volt rémülve, hogy már sírt.
-Te nomárlis vagy? –kérdezte szipogva.
-Igen normális vagyok. Minek kellett jönnöd? –kérdeztem.
-Mert aggódtam érted és mert szeretlek. Nem érted? S-Z-E-R-E-T-L-E-K! –mondta. –Nem akarom, hogy megöld magad. Szükségem van rád. Nem szeretnélek újra elveszíteni. Azt akarom, hogy újra együtt legyünk!
-Hagy öltözzek fel. –mondtam majd a törölközőmért nyúltam. Belecsavartam magam majd kimentem és leültem az ágyra. Visszatettem a telefonomba az aksit.
-Ma itt maradok veled. –jelentette ki.
-Nem! –tiltakoztam. –Nem kell.
-De igen kell! Meg akartad magad ölni ez egy elég nyomós indok ahhoz, hogy itt maradjak. –mondta. Nem volt kedvem válaszolni csak elhúztam a számat.
-Taecyeon! Elkérhetem a hölgyet? –kérdezte Minjun.
-Persze. –válaszolt Taecyeon majd elment. Minjun és én pedig elkezdtünk táncolni.
-Nem tudok társastáncolni. –mondta.
-Semmi baj. –mondtam alig hallhatóan.
-Hogy hívnak? –kérdezte. Én nem mondtam semmit. –Kérlek! Áruld el a neved. –kérlelt. Szintén nem válaszoltam. A fejemet a vállára hajtottam. Egy ideig így táncoltunk. Aztán felemeltem a fejem és a füléhez hajoltam.
-Minjun.... Szeretsz még? Vagy elfelejtettél? –kérdeztem.
-SuRi.... Hol voltál? Úgy eltűntél. –mondta.
-Daeguban voltam. Csak hazajöttem. –mondtam.
-Mi van a szüleiddel? Jól vannak? –kérdezte.
-Biztosan jól vannak. –mondtam.
-Miért? Nem hozzájuk költöztél vissza? –kérdezte.
-De. Csak az a baj, hogy a szüleim meghaltak. –mondtam.
-Mi? Mikor? –kérdezte megdöbbenve.
-2 hónapja. –mondtam. –De Minjun. Szeretsz még?
-Hát persze. Szeretlek! Megbántam már 1000x amit tettem veled. –mondta. –Te szeretsz?
-Igen Minjun.... Szeretlek! –mondtam. Minjun lassan odahajolt hozzám és megcsókolt. Percekig csókolóztunk majd eltoltam magamtól Minjunt. –Haza kell mennem.
-Hazakísérjelek? –kérdezte.
-Nem kell. –mondtam. Elindultunk az asztalhoz. Felvettem a táskámat. –Sziasztok!
-Szia. –mondták a srácok.
-Amint haza értél hívj fel! –mondta Minjun majd adott egy hosszú és szenvedélyes csókot. A többiek néztek minket. Én bólintottam majd elindultam haza.
Elmentem zuhanyozni. Miután kész lettem felvettem a ruhámat és a cipőmet. Azután a hajamat kezdtem el csinálni. Kontyba tűztem a hajam mivel nagyon hosszú elég nagy lett. Az arcom oldalán két göndör tincs lógott le. Aztán sminkelni kezdtem és végül elkészültem. Megfogtam egy kis táskát beletettem az álarcomat és a telefonomat. Azután lementem és beültem a kocsiba. A sofőr elvitt a JYP épületéhez. A kocsiban felvettem az álarcomat és mosolyt biggyesztettem az arcomra. Kiszálltam majd egy kicsit megálltam. Mit keresek én itt? Most haltak meg a szüleim én meg már „bulizni” megyek. Gondolkodásomat Chansung nevetése zavarta meg. Nem akartam egyik srácot se meglátni így bementem. Egy srác mögém jött és lesegítette a pulóveremet. Amikor megfordultam a 2PM es srácok álltak ott. Minjunt és Taecyeont egyből felismertem. Végig néztem a srácokon majd Minjun kezére pillantottam. Nála volt a pulóverem. Nem mondtam semmit csak mélyen meghajoltam és elmentem. Asztalok voltak és miért is ne a 2PMmel kerültem egy asztalhoz. Leültem majd megérkeztek a srácok is. Taecyeonra pillantottam. Ő is rám nézett és elmosolyodott. Ekkor rájöttem, hogy ő már felismert. Én is rámosolyodtam majd más felé néztem. Az elején az igazgató beszélt, hogy örül, hogy mindenki itt van és még bla, bla, bla, bla.... Aztán mindenki italt rendelt. Senki sem táncolt. De Taecyeon odajött hozzám.
-Hölgyem, van kedve táncolni? –kérdezte. Én csak bólintottam. Tudtam ha megszólalok egyből felismerik a többiek a hangom és rájönnek, hogy visszajöttem. Miután már a táncparkett közepére értünk elkezdtünk táncolni. Szerencsére mindketten tudtunk társas táncolni. Ez pedig most egész jól jött.
-Taecyeon.... Nagyon.... Hogy is mondjam.... Elegáns vagy, és ez aranyos. –mosolyogtam.
-Te pedig gyönyörű vagy, mint mindig. –mondta mosolyogva.
-Hogy vagytok? –kérdeztem.
-Meg vagyunk. De nem lényeges. Mióta vagy itthon? –kérdezte.
-2 hónapja. Miután elmentél jött egy rendőr és elmondta, hogy a szüleim balesetet szenvedtek és nem tudták megmenteni őket. –mondtam.
-Mi? Meghaltak a szüleid? –kérdezte ledöbbenve.
-Igen. –mondtam. –De mesélj valamit. Minjun elfelejtett már?
-Már kezd. De csak azért mert túl sok próbánk van és nincs olyan sok szabadideje. De Wooyoung sokszor szóba hozott téged. Minjun pedig mindig elszomorodott. Általában elment próbáról vagy bement az öltözőbe sírni. –mondta.
-Hát akkor én most megyek. –mondtam.
-Kérlek ne! –mondta Taecyeon.
-Ki volt az? –kérdezte Taecyeon.
-Csak Nichkhun. Azt kérdezte mikor mész vissza. –mondtam.
-Majd ha te is jössz velem. –mondta majd megfogta kezem.
-Taecyeon. Nagyon aranyos és nagyon jó pasi vagy de inkább legyünk csak haverok. –mondtam.
-Hát jó. –mondta.
-Szóval mikor mész? –kérdeztem.
-Holnap. –válaszolt. Kikelt az ágyból felvette a pólóját és a nadrágját majd bement a fürdőbe.
-Kész a reggeli. Ha kész vagy gyere enni. –mondtam miközben az ajtó felé mentem.
-Jó 5 perc és lent vagyok. –mondta. Én lementem és megterítettem. Taecyeon nem soká jött is. Leült és enni kezdtünk. Aztán az egész nap olyan gyorsan eltelt. Másnap reggel szintén hamarabb keltem, mint Taecyeon. Reggelit készítettem majd amikor indultam volna felkelteni Taecyeont valaki átölelte a derekamat.
-Taecyeon! –mosolyogtam. Megfordultam és átöleltem. Ekkor vettem észre, hogy csak egy boxerben van. A csöcsizma pedig bumm.... Jó kis mellizma van az biztos. –Pont menni akartam felkelteni téged de látom nem lesz rá szükség.
-Nichkhun hívott téged. Arra keltem fel. –mondta.
-Nichkhun? Mit akart? –kérdeztem.
-Csak beszélni akart veled. –mondta.
-Hát jó. –mondtam.
-El is felejtettem mondani, hogy 2 hónap múlva lesz egy álarcos bál. Csak a JYPsek lesznek ott. Ha addigra haza jössz akkor eljöhetnél. –mondta.
-Majd átgondolom. –mondtam. –De azért köszi a meghívást.
-Hát jó. –mondta. Megterítettünk aztán leültünk reggelizni. Kajálás után Taecyeon segített elpakolni. Én hozzá kezdtem a mosogatáshoz. Taecyeon addig felment és összepakolta ruháit amit magával hozott. Lejött adott egy puszit majd az ajtó felé vette az irányt. Egyszer csak hirtelen megtorpant.
-Te mikor jössz vissza? –kérdezte.
-Hát.... Ha megyek az álarcos bálra majd megtudod. De úgy másfél, 2 hónap múlva. De nem biztos! –mondtam.
-Hiányozni fogsz. Szia. –mondta majd kiment a házból. Újra egyedül lettem. Miután Taecyeon kiment a házból elfogott a szomorúság. Kész lettem a mosogatással majd leültem a nappaliba a kanapéra. Már a sírás határán voltam amikor csengettek.
-Oh SuRi. –mondta majd újra megcsókolt.
-Gyere aludni. –mondtam.
-Nekem máshoz is lenne kedvem. –mondta.
-Taecyeon nem! Álmos vagyok. –mondtam majd elindultam a lépcső felé.
-Hol van a fürdő? –kérdezte Taecyeon. Megmutattam majd befeküdtem az ágyba. Taecyeon kész lett, bebújt mellém majd elaludt. Reggel úgy keltem fel, hogy a fejem Taecyeon mellkasán van. Kikeltem az ágyból és felvettem a köntösömet. Lementem csinálni valami reggelit. Miután kész lett felmentem és kelteni kezdtem Taecyeont.
-Taecyeon. Kelj fel! –mondtam miközben a hátát simogattam.
-Jó fent vagyok. –mondta. Megcsörrent a telefonja. Nem néztem ki az csak felvettem.
-Annyeong! Ok Taecyeon telefonja. Kivel beszélek? –kérdeztem.
-Annyeong! Én Nichkhun Buck Horvejkul vagyok. Én kivel beszélek? –kérdezte.
-Kang Su Ra vagyok. Volt Stylistotok. –mondtam.
-Oh szia. Hogy vagy? Olyan rég láttalak. –mondta.
-Jól vagyok. Jót tesz a friss levegő. Már 1 éve nem vagyok Szöulban. –mondtam.
-Taecyeon nincs ott a közeledben? –kérdezte.
-De itt ül mellettem. Mit adjak át neki? –kérdeztem.
-Azt, hogy mikor jön vissza? Az igazgató keresi. –mondta.
-Jó átadom neki. –mondtam.
-Köszi. De most megyek próbálni. –mondta.
-Szívesen. Jó próbát. –mondtam.
-Köszi. Jó volt újra hallani hangod. Szia. –mondta.
-Neked is jó volt. Szia. –mondtam.
Minden napom így telt. Néha bementem a belvárosba. Már hosszú ideje vagyok Daeguban. Ha jól számolom 1 éve. Anyuék sem és a 2PMes srácok sem tudnak rólam semmit. Sokat gondolkodtam azon vajon felhívjam-e Taecyeont és anyát. De végül nem. Egyiket se hívtam fel. Egy este a szokásos módon lezuhanyoztam majd bebújtam az ágyba. Szintén hamar elaludtam. Úgy hajnali 4 lehetett amikor bekapcsolt a riasztó. Gyorsan lerohantam a lépcsőn és Taecyeont pillantottam meg. Mi? Mit keres itt? Gyorsan kikapcsoltam a riasztót.
-Taecyeon. Te mi a fenét keresel itt? –kérdeztem.
-Hát.... –kezdte.
-Taecyeon.... –vágtam bele a mondandójába. Odamentem hozzá és átöleltem. –Hiányoztál!
-Te is. –mondta majd közelebb húzott magához. A testünk teljesen összesimult.
-Honnan tudtad, hogy hol lakok? –kérdeztem.
-A szüleid nagyon aggódnak érted. Én pedig elmentem hozzájuk. Megadták a címedet és most itt vagyok. –mondta. Én felnéztem barna szemeibe. Basszus.... de rohadt szép szeme van!
-Minden rendben van a többiekkel? –kérdeztem.
-Igen. –mondtam.
-Minjun elfelejtett már? –kérdeztem.
-Nem. Azt hajtogatja, hogy úgyis szereted és, hogy visszajössz. –mondta majd közeledni kezdett ajkaival.
-Áh.... –mondtam. –És te?
-Én azért vagyok itt mert szeretlek! –mondta.
-Taecyeon.... –mondtam majd megcsókolt.
-Te szeretsz? –kérdezte.
-Téged is és Minjunt is. Egyikőtöket sem tudtam elfelejteni. –mondtam.
